Naplemente után szabadfoglalkozás volt a fiatal méheknél. Ők szabadidejükben sem lazsáltak. Senki nem feküdt tétlenül egy nyugágyban. Arra sem gondoltak, hogy csak úgy elmenjenek csavarogni, mindenféle cél nélkül. A szorgos kis állatok ilyenkor ismereteket szereztek a család életéről és az egyéb érdekes feladatokról. Ezen az estén a “pék”mesterhez látogattak el, aki megmutatta a mestersége fortélyait az újoncoknak.

– Mindenkit köszöntök – kezdte a “pék” méh. – A mai napon azt fogjátok megtanulni, hogyan kell méhkenyeret készíteni.

– Mi az a méhkenyér? – jelentkezett egy fiatal méhecske.

– A kérdés helyénvaló. A méhkenyér egy fontos méhészeti termék. Leginkább erjesztett virágporból áll. Azokat a lárvákat tápláljuk vele, amelyekből nem lesz királynő. Most pedig megmutatom, hogy hogyan készítem. Mindenki figyel?

– Igen! – harsogta egyszerre a csoport.

– Jól van. Először is, ebben a munkában fontos a kiegyensúlyozottság. Fogom a virágport és az idősebb, sötétebb lépek celláiba tömködöm.

Miközben ezt mondta, lábaival döngölő mozdulatokat hajtott végre.

– Most pedig adok hozzá egy kevés mézet. Látjátok? Aztán fogok egy kis méhviaszt, propoliszt, valamint emésztőenzimeket és ezeket is hozzá teszem. A kaptár melegében pedig a cellák tartalma hamarosan méhkenyérré fog alakulni.

A “pék” méh elégedetten dörzsölte össze két elülső lábát, majd a csillogó szemű hallgatóság felé fordult.

– Mindenkinek sok sikert kívánok a méhkenyér készítéséhez, amikor majd arra kerül a sor! – mondta és meghajolt.

A méhek tele voltak életkedvvel, ahogy tapsolták a “pék”et. Rendkívül hasznosnak ítélték meg a mai bemutatót. Alig várták, hogy rájuk kerüljön a sor és ők is készíthessenek méhkenyeret, hiszen ehhez a mesterséghez is mindenkinek értenie kell. A bemutató után nem sokkal pedig már a következő foglalkozásról beszéltek, amikor majd a mezei virágokról fognak tanulni.



Ha tetszett Önnek ez a kis történet és szokott gyerekeknek, unokáknak mesélni, mesét felolvasni, és kíváncsi a folytatásra, a következő részért figyelje a Facebook oldalunkat! :)



Üdvözlettel:
Hegyi József, méhész, apiterapeuta

(0670) 7764-112






Mi az, amit Ön ténylegesen tehet azért, hogy fiatalos és egészséges maradjon? Hogyan kell szedni a méhpempőt? Mit kell tudni a propoliszról, virágporról és a mézről?

Ha még nem tette, iratkozzon fel itt a tájékoztató sorozatomra! >>


Hegyi József, méhész, apiterapeuta